London, 2015. 2 nappal később.
Emilia már a harmadik napját töltötte az egyetemen. Újdonsült barátnőjével éppen szüneten voltak, és kint pihentek az egyetem parkjában.
– Szuper, holnap kezdődik az emberek… tudod… – forgatta a szemeit Éva.
– Mi kezdődik? – érdeklődött Emilia.
– A boncolás. Annyira nincs hozzá kedvem. Tudod te, milyen undorító az emberekben nyúlkálni?
– De hát te szeretnél orvos lenni.
– Ja, gyerekorvos, de nem boncmester – sóhajtott Éva. – Guuuuusztustalan! – Amúgy az a helyes, de fura srác körbevezetett az egyetemen végül?
– Mármint Jake-re gondolsz?
– Igen, ha úgy hívják.
– Nem. De amúgy fura alatt mit értesz?
– S-s-semmi… – halkult el Éva.
A diákok felálltak a parkban, és beszaladtak az épületbe.
– Már megint az az idióta? – kérdezte egy srác.
– Ja, már megint Jake az.
– Jake? – lepődött meg Emilia. – Mi történhetett vele?
– Nos, tudod, ezért mondtam, hogy fura.
– De bökd már ki, hogy mi van! – állt fel Emilia, hogy ő is közelebb húzódjon, és megnézze, mi történt.
– Jake híres ember. Híresebb, mint bárki az egyetemen.
– Híres? – kerekedett ki Emilia szeme.
– Igen, híresen idióta. Nem is értem még, hogy nem tanácsolták el.
– Bökd már ki, hogy mi van.
Emilia és Éva betértek az épületbe, majd meglátták, hogy Jake-et egy egyetemi „hordágyon” viszik a sürgősségire.
– Mi történt vele?
– Na, azért híres, mert híresen hülye. Nagyon helyes egy srác, de senki nem érti, miért van itt. Ugyanis undorodik a vértől. Sőt, nem undorodik, hanem egyszerűen, ha meglátja, elájul. És szerintem így történt most is.
– De ezt hogy engedhetik? Mármint, ha ennyire nem bírja a vért, akkor miért tanulhat még az egyetemen? Milyen orvos lesz belőle? Hogy fog vért venni?
– Majd az asszisztense megcsinálja – röhögött Éva. – Viccet félretéve. Azért engedik, mert bár kötelező a boncolási óra, irányt váltott, vagyis szakot. Mikor rájött, hogy hülye, akkor beadott egy kérvényt, miszerint rákkutató szeretne lenni.
– Ezek szerint el is fogadták neki.
– El. Csak nem értem, miért jó neki hullát játszani, és szinte minden negyedik nap ájulva végigfeküdni a fél napot.
– Ne légy ilyen goromba vele!
– Ugye, te sem gondoltad, hogy így fogsz vele újra találkozni? – bökte oda Éva.
– Nem igazán. Először hebegett-habogott összevissza, most meg csak alszik.
– Jó férj lenne belőle – röhögött Éva.
– Ezt hogy érted? – fordult oda Emilia.
– Ha összevesztek, akkor megszúrod az ujjad, és máris alszik – fogta a hasát a nevetéstől.
– Hülye… – pirult el Emilia arca.
– Az inkább Jake – röhögött tovább Éva.