Damian és barátai Karpaczon, a híres 13. századi Wang templom mellett bújócskáztak.
– Te vagy a hunyó, Damian! – kiáltott Szymon.
– Tudom, de úgyis megtalállak titeket!
– Na, gyerünk már, mert lemegy a nap! – kiáltott Mateus.
– Jól van! – Damian lehunyta szemét, és számolni kezdett: – Egy, kettő, három, négy… Aki bújt, aki nem, megyek!
Damian, szegény, olyan béna volt, hogy bárki elbújhatott volna a szeme elől, még az is, aki három méteres és hat tonnás volt, mert azt sem vette volna észre. Sose talált meg senkit, és nem csak azért, mert kicsi, esetlen és pufók volt, hanem, mert vak volt, mint a vakondok. Miután édesapjuk elhagyta őket, árván nevelkedtek, nem volt pénzük arra, hogy kapjon egy új szemüveget. És nem elég, hogy szegény túlsúlyos volt, de még szívbetegen is született.
Miután nem talált meg újfent senkit, leült egy kőre, és sírni kezdett. Szegény nagyon maga alatt volt, hiszen mindenki bántotta őt. Ezután a gyerekek előjöttek, mert már nem bírtak tovább egy helyen gubbasztani.
– Hogy lehetsz ilyen béna? Mi lesz belőled, ha nagy leszel? Se futni nem bírsz, se kitartásod nincs. Legalább egy embert találnál meg néha! – kiáltott az egyik fiú.
– Majd meglátjátok, hogy én ki leszek! Ha majd nagy leszek, mint apám, akkor olyan erős és bátor leszek, mint ő. Majd futni fogtok előlem, az is biztos! Csak elsőnek találjam meg édesapám, mert ő is elbújt – hajtotta le fejét Damian, majd potyogni kezdtek a könnyei.
– Te? Aki egy méter sem bírsz megtenni úgy, hogy ne fulladj meg, vagy ne köpd ki a beled? Nézz már magadra! – kiáltották a gyerekek, majd dobálni kezdték azzal, amit találtak a földön.
– Hagyjátok békén! Nem bánthatja senki a testvéremet! Takarodjatok innen, vagy idehívatom apám, és akkor mindenkinek ellátja a baját. Be fog zárni titeket, mert rendőr – kiáltott torkaszakadtából Katarzyna.
– Látjátok, ezért nem szeret titeket senki, mert állandóan csak a rendőr apátokkal jöttök. Az összes Wilkołak ugyanolyan. Az összes selejt! – kiáltott Mateus.
Damian olyan mérges lett, hogy fogát csikorgatta, és miközben öklét összezárta, hogy támadjon, a szeme sárgává változott.
– Gem kel’o teketit!!! – kiáltott a fiú.
– Mi történt vele? Nézzétek már, milyen lett a szeme! – ment közelebb az egyik fiú.
– Tűnjetek innen! – kiáltott Katarzyna.
– Gem kogof tiknednim inlo! – kiáltotta Damian.
– Hagyjuk, szegény megbolondult – mondták, majd elindultak hazafelé.
– Damian, Damian, hallasz? – guggolt le hozzá Katarzyna. – Jól vagy? Nem értem, amit mondasz!
– Loj kogyav. Jgyah nekeb! Iknednim kacs tnab!
– Damian, nem értem, mit mondasz! – rázta meg Katarzyna a fiú vállát, majd Damian szeme újravisszaváltozott.
– Katarzyna? – folytak a könnyei.
– Jól vagy? Nagyon féltem, hogy mi van veled.
– Jól vagyok. Mi történt velem? – térdelt le Damian, majd lehajtotta a fejét. – Az é-é-édesapámat szeretném… – csuklott el a hangja.
– Magam sem tudom, hogy mi ütött beléd, de meg fogjuk találni édesapánkat. Kérlek, máskor ilyet ne csinálj!